Kataliszt bakancslistája

2017. július 17., hétfő

A budai Várszínház zenei emlékei

Budapest I. Színház utca 1-3.




A copf stílusú, kétemeletes, falpilléres tagolású épület oromfalán koszorúban Buda címere látható.



Története a 13. századra nyúlik vissza: 1270 körül eredetileg ferences templomnak épült. 1301-ben ide temették utolsó Árpád–házi királyunkat, III. Andrást, s egyes irodalomtörténészek úgy vélik, a hozzá csatlakozó kolostor volt a színhelye Kálti Márk munkásságának, a Képes krónika megírásának. A 15. században olyan jeles írók és szónokok állottak élén, mint Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát. A török hódoltság idején a kolostort a budai pasák rezidenciájává, a templomot dzsámivá alakították. Az 1686. évi ostrom során mind a templom, mind a kolostor romba dőlt, 1725–1736 között a karmeliták építették újjá.

II. József 1784-ben feloszlatta a szerzetesrendet, s a gazdátlan templomot színházzá alakíttatta. A császár 1783-ban Pozsonyból Budára helyezte át a Helytartótanácsot és más fontos állami intézményeket — megteremtve ezzel a későbbi főváros alapjait — s a színházalapítással a Budára költözött nagyszámú hivatalnok szórakoztatásáról kívánt gondoskodni. A színházat később a magyar főurak és a köznemesség is szívesen látogatta.
Az épület átalakítását Kempelen Farkas tervezte, s ő készítette a színház első tizenhét díszletét is; az építkezést Hikisch Kristóf irányította.
A bejárat tágas előcsarnokba nyílt, ahonnét jobbról és balról lépcsősor vezetett a páholyokhoz. A színházterem szerkezete fából készült, nézőtere 1200 személyes volt. Három emelete közül kettőn voltak páholyok, összesen harminchárom. A harmadik emeleten középen zártszékek voltak, oldalt karzati ülőhelyek. Az udvari páholyt az első emeleten, a színpadtól balra helyezték el. Az egykori szentély alatti kripta egy részét süllyesztőnek használták, a kolostori cellákból öltöző lett, a színpad a főoltár helyét foglalta el.
A színházterem belsejét a 19. században és a 20. század első harmadában több ízben is átalakították, majd, miután 1924-ben a karzat egy része leszakadt, több előadást nem tartottak benne, s 1943-ban belső architektúráját teljesen elbontották. Az épület barokk falai, boltozatai, copf stílusú lépcsőházai az 1944–45. évi ostrom alatt komoly sérüléseket szenvedtek. Külső formájának megtartásával, belső tereinek modernizálásával csak 1977-re állították helyre, nézőtere ma mindössze 264 személyes.

Az 1918-as felújítás után ilyen volt a színházterem (Vasárnapi Újság 1918. 13. szám):



A Várszínház 1787-ben nyitotta meg kapuit. 1800-ban a zenetörténet két óriása járt az épületben. Joseph Haydn, József nádor fiatal feleségének, Alexandra Pavlovnának meghívására — férje névnapját megünnepelendő — március 8-án a Budavári palotában vezényelte A teremtés című oratóriumát. Haydn már február közepén megérkezett Budára, hogy részt vegyen a próbákon, amelyeket itt, a Várszínházban tartottak. Az egykorú híradások szerint a zeneszerző elégedett volt a német és a magyar színtársulat muzsikusaiból, énekeseiből és műkedvelőkből álló együttessel, több próbát tartott velük, és megismerkedett a zenei élet jelesebb képviselőivel.
1800. május 7-én a színházban tartotta hangversenyét az akkor 30 éves Beethoven. Fellépésére Alexandra Pavlovna névnapi ünnepségeinek keretében került sor: Punto kürtművésszel (eredeti neve Johann Wenzel Stich) Beethovennek a kürtös számára komponált kürt–zongora szonátáját (Op. 17, F-dúr) játszották. A Magyar Kurir május 13-i száma így tudósított:

a’ BudaiTheatrumban Concert tartatott, a’ mellyben egy Beethoven nevű híres muzsikus a’ Forte–Pianon való mesterséges jádzása által mindenkinek magára vonta a’ figyelmetességét.




A tudósításból nemcsak Punto neve, hanem sajnálatos módon a műsor is kimaradt, így pontosan nem tudható, mi hangzott el még azon a hangversenyen.

Az 1787-ben megnyílt színházban szinte a kezdetektől játszottak operákat, zenés darabokat, bár eleinte csak szórványosan. Dittersdorf műve, a Doktor és patikus nagy sikert aratott, és megkedveltette a közönséggel a Pest–Budán addig szinte teljesen ismeretlen műfajt. Az első színigazgató, Bulla Henrik mutatott be először Mozart–művet 1788-ban, a Szöktetés a szerájból című daljátékot. 1789-ben a színházban szerepelt gróf Erdődy János pozsonyi magánszínházának társulata Hubert Kumpf vezetésével, s a nyolc hónap alatt a pest–budai közönség megismerhette a pozsonyi főúri színház teljes műsorát: a színre került 205 darab között 32 operát mutattak be, köztük Mozart Don Giovanniját (Don Juan címen, német fordításban).

A 18. század utolsó évtizedétől az operaműfaj népszerűsége tovább nőtt: a Várszínház társulatának repertoárja a korábban Bécsben sikert aratott darabokkal gyarapodott. 1793-ban bemutatták Mozart Varázsfuvoláját, de játszották Cherubini, Grétry, Mèhul, Boieldieu műveit is. Egyre több vendégszereplő érkezett nemcsak Bécsből, hanem Grazból, Münchenből, Brünnből és Prágából is. 1805-ben fellépett itt Anna Menner, a bécsi udvari opera énekesnője, aki a következő évre le is szerződött a Várszínházba; feleségül ment Czibulka színigazgatóhoz, s mindvégig legkiválóbb tagja volt az operatársulatnak.

Bár az első időszakban egyértelműen a német szín– és operajátszás dominált, 1790. október 25-én ebben a színházban tartotta Kelemen László társulata az első magyar nyelvű előadást hivatásos színészekkel (Simai Kristóf: Igazházi). Kelemen Lászlóék zenés darabokat is játszottak; komolyabb szakmai felkészültség nélküli, mégis jelentős előadások voltak ezek a magyar operajátszás történetében. Itt is színre került 1793-ban a Reischl–féleszínházban bemutatott Pikko herceg és Jutka Perzsi című darab, az első magyar nyelvű énekesjáték, Chudy József azóta elveszett zenéjével. A társulat által később bemutatott zenés játékokban, vígoperákban nagy szerepe volt Szerelemhegyi Andrásnak, aki librettókat fordított magyarra, s zeneszerzőként, betanítóként is hozzájárult az előadásokhoz.

1833–1837 között, úgyszólván a Pesti Magyar Színház megnyitásáig a magyar színművészet legjobb erőiből frissen megalakult Budai Magyar Játékszíni Társaság játszott az épület falai között prózai és zenés műfajt egyaránt. A prózai társulat, akik közül többen, mint például Lendvay Márton, operát is énekeltek, 1835-ben egészült ki operai tagozattal. A legnagyobb erőt Déryné Széppataki Róza képviselte, az első magyar operaénekesnő, aki az ezt megelőző években jobbára Kassán és Kolozsváron játszott. A Várszínházban zenekar alakult, amelynek vezetésére a fiatal Erkel Ferencet szerződtették. Erkel 1834-ben Steinlein-Saalenstein grófné szemerédi birtokára került zenemesternek. Pesten átutazva nagy sikerrel lépett fel zongoristaként a kaszinóban, így ismerték meg, s hívták a színházhoz karmesternek. Ebben a rövid időszakban állt fokozatosan össze az a társulat, amely az 1837-ben megnyíló Pesti Magyar Színházban fogja lerakni az európai színvonalú magyar operakultúra alapjait. Különösen Déryné jelenléte vonzott másfél évig telt házakat a színházba. Színre került Ruzitska József még Kolozsváron 1822-ben bemutatott két operája, a Kemény Simon és a Béla futása; ez utóbbi, magyar történelmi témájával, bécsi, olasz és magyar verbunkos elemek vegyítésével az első új értelemben vett magyar operának, Erkel közvetlen előfutárának tekinthető. Játszottak Rossinit, Meyerbeert, Cherubinit, olyan operákat, amelyeket korábban már hallhatott a közönség, de ekkoriban hangzottak el először magyarul. Erkel Ferenc operakarmesteri működéséről Rossini Sevillai borbélya után jelent meg az első méltatás a Honművészben:

Az orchestrum Erkel Ferencz úrnak, új karmesterünknek vezérlete alatt igen helyesen viselé magát. A színház tömve volt…

1835 telétől azonban, miután Déryné távozott a társulattól, a beálló tél is nehéz helyzetbe hozta a színházat (állandó híd nem lévén, veszélyes volt az átkelés a Dunán), s csökkent az operaelőadások iránti érdeklődés. Erkel a Pesti Német Színházba szerződött másodkarmesternek, ahol további szakmai gyakorlatot szerzett, amit később a Nemzeti Színház első karmestereként kamatoztatott.

A következő évtizedekből, amikor túlnyomórészt ismét német társulatok játszottak a Várszínházban, kiemelésre érdemes a fiatal Goldmark Károly alakja. Goldmark, miután 1848–1850 között a soproni színház zenekarának első hegedűse volt, 1850 nyarától Schmid igazgató társulatánál itt játszott, a Várszínházban. A hiányos kis zenekart abban az időben Doppler Károly vezette, s meglehetős nehézségek közepette zajlottak a nagyoperák előadásai. A Hugenottákban például egyszer Goldmark egyedül játszotta az első hegedű szólamát… 1851 szeptemberében Schmid feloszlatta társulatát, Goldmark Bécsbe ment, ahol a Józsefvárosi Színház zenekarának tagja lett; ettől kezdve külföldön élt.

A Várszínházban az utolsó előadást 1924-ben tartották. Újjáépítése után 1978-ban nyílt meg újra. Néhány évig a Népszínház játszóhelye volt, majd a Nemzeti Színház kamaraszínháza. Utoljára a Nemzeti Táncszínház működött benne. Jelenleg nagyszabású átépítés alatt áll, hogy a Miniszterelnökség költözzön oda. Ma már csak nevében színház...

Beethoven itteni fellépését egy 1927-ben (halála 100. évfordulóján) a főhomlokzaton elhelyezett emléktáblán örökítették meg. Portrédomborművét Sidló Ferenc készítette:



Ugyancsak 1927-ben állítottak emléktáblát Kelemen Lászlónak is. 1945 körül mindkét tábla eltűnt, illetve megsemmisült.

Az újjáépítés után, 1980-ban leplezték le a Borsos Miklós által készített vörösmárvány domborművet Kelemen Lászlóék emlékezetére:



2000-ben, Beethoven koncertjének 200. évfordulóján állították azt a márványtáblát, amelynek portrédomborművét Marton László készítette:








Források:

Budapest lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Budapest enciklopédia. Bp. Corvina, 1970
Zakariás G. Sándor: Magyarország művészeti emlékei 3. Budapest. Bp. Képzőműv. Alap, 1961
Zolnay László: A budai Vár. Bp. Gondolat, 1981
Clauderné Vladár Margit: A Várszínház története. Tanulmányok Budapest múltjából. Klny. 1944.
A budapesti Operaház 100 éve. Bp. Zeneműkiadó, 1984
Cenner Mihály: Erkel Ferenc a Pesti Városi (német) Színházban. = Erkel Ferencről és koráról. Bp. Püski, 1995
Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1973
Goldmark Károly: Emlékek életemből. Bp. Zeneműkiadó, 1980
w.martonlaszlo.hu

A "Kataliszt" jelzésű fényképeket 2008-ban készítettem

2 megjegyzés: